Élsportoló voltam. Annyira túltoltam az edzéseket, hogy a mai napig viselem a sérüléseim következményeit.
Akkor azt hittem, hogy a csúcsteljesítmény a cél, hogy a siker mindent megér.

De ma már tudom: a “siker”-nek ára van. És gyakran túl nagy.

A világ tele van példaképekkel: sportolók, akik körbebiciklizik a földet, felmásznak a legmagasabb hegyekre, elképesztő súlyokat emelnek. Vagy üzletemberek, akik magángépekkel repkednek, milliárdos birodalmakat építenek, és látszólag mindenük megvan.

Lenyűgöző teljesítmények. De amit nem látunk, az a másik oldal:
tönkrement egészség, feláldozott párkapcsolatok, szétszakított családok, kiégett lelkek.

És itt van a veszély: fiatalok ezrei nőnek fel úgy, hogy ezeket a példákat látják maguk előtt. Mintha az lenne az üzenet: „Ha nem vagy minimum ilyen, ha nincs magánrepülőd, ha nem döntesz rekordot, akkor semmi vagy.”

Pedig az igazság más.
Az igazi erő nem abban van, hogy egyetlen területen a végletekig túlhajtod magad, hanem abban, hogy megőrzöd az egyensúlyt.
Hogy marad időd és energiád a testedre, a lelkedre, a kapcsolataidra és a karrieredre is. Hogy egyik sem sérül azért, mert a másikat túl akarod teljesíteni.

Én ma már abban hiszek, hogy a kiegyensúlyozott, „átlagosnak” tűnő élet sokkal nagyobb boldogságot és szabadságot ad, mint a látványos csúcsteljesítmény.

Mert a csúcs mindig csak pillanat.
A teljesség viszont egy életre szól.