A harag és a düh olyan érzések, amelyeket ahogyan én is, a legtöbben már fiatal korunkban megtanultunk elutasítani. Gyermekként sokszor hallottam, hogy ne legyél dühös, mert az rossz. Hogy a harag veszélyes. Aki dühös, az agresszív, kezelhetetlen, mindig csak a baj van vele…. Ezek az üzenetek csendben beépültek, és mire felnőttem, már nem is kérdőjeleztem meg őket!

Egészen egyszerűen csak elhittem, hogy ez egy tiltott érzés, amit jobb ha mélyen elnyomok magamban…

Mára rájöttem, hogy nem a dühömmel volt a baj és nem is azzal, hogy sokat haragudtam …

A probléma az volt, hogy nem tudtam, hogyan kell mindezt használni!

A harag és a düh megélése mára az egyik legnagyobb fejlődést hozta az életembe!

A lényegét és azt, hogy hogyan lehet jól használni, egy férfikörben értettem meg.

Geri feltette a kérdést:

„Ki az, aki rendszeresen dühös… de inkább lenyeli?”

Csend volt az elején, mint mindig… Aztán egy kéz emelkedett a magasba, majd még egy, mire szinte mindenki jelentkezett!

És ekkor jött az, amiből mindig a legtöbbet értem meg a saját működésemről: a társaim történetei.

Balázs, 42 éves, kétgyerekes apa azt mondta:

“Én nem kiabálok soha.”

Látszott rajta, hogy büszke erre. Az apja ordított vele. Tárgyakat dobált, tányérokat hajított a falhoz egy-egy családi balhé során. Ennek eredményeként már fiatal korában eldöntötte: SOHA nem lesz ilyen férfi, aki ezt csinálja…

Aztán halkan hozzátette, hogy: 

„Csak a gyomrom folyamatosan ég, érzem, hogy feszül az egész testem, pirulnak a füleim… És néha olyan hangon szólok a fiamhoz, amitől utána napokig szégyellem magam.”

Kívül higgadt, belül pedig forr…. Ismerős sztori? Hányszor mondtad már te is magadban, hogy: „Nem nagy ügy…” ? Hányszor nyelted le a dühödet csak azért, hogy béke legyen körülötted??

Ha ezt teszed, biztos vagyok benne, hogy este feszültséggel a gyomrodban fekszel le. Vagy a gyereked kapja meg azt, amihez semmi köze nem volt… Én is sok ilyet kaptam gyermekkoromban…

Tamás, 38 éves, vállalkozó, aki nem nagyon képes letenni a melót, ezt mondta:

„Ha dühös vagyok és haragos, igyekszek elterelni a figyelmemet és megállás nélkül dolgozok.”

Heti 70 óra kőkemény munka.… Nincs hétvége! A felesége szerint eltűnt belőle az élet. Tamás nem ordít soha. Nem tör-zúz, nem éli meg, csak bezár.

A haragja teljesítménnyé alakul! Még több munka, még több bizonyítás. Nem bír szembenézni az érzéseivel ezért elnyomja, eltereli a figyelmét és menekül a munkába!

Mindeközben egyre kevesebb jelenlét van az életében… Nem tudja megélni a pillanatokat. Nincs ott a párkapcsolatában. Nem éli meg az itt és most-ot. Feszíti belül a harag és a düh ami elől folyamatos menekülésben van… Ismerős?

Gábor, 46 éves, 3 gyermekes édesapa és férj ezt mondta: 

„Én nem szoktam haragudni. Egyszerűen képtelen vagyok rá, rosszul is vagyok ha egy dühös embert látok… ”

Tamás tíz éve nem beszél az apjával… Cinikus a munkahelyén, folyton poénok mögé bújik, otthon pedig érzelmileg távol van mindenkitől. Azt mondja, békés ember, csak éppen senki nem tudja őt igazán közel érezni magához….

A lenyelt harag sokszor távolságként jelenik meg. Van, hogy azt érezzük, nem akarjuk bántani a szeretteinket, jobb ha távolságot tartunk…

Ha folyton poénkodsz miközben feszít a gyomrod, érzelmileg pedig játszod az elérhetetlent, állj meg egy pillanatra és figyeld magad: Mit nyomok el? Mi az amire nem merek ránézni?

Zoltán, 35 éves, friss apa ezt mondta:

„Félek, hogy olyan leszek, mint az apám.” 

Ezért mindent kontroll alatt tart….Soha nem emeli fel a hangját, soha nem konfrontálódik, mert az apja, folyton ezt tette. Csak hogy belül egyre nagyobb a nyomás… A felszínen két dolgot tudsz csinálni egy ilyen helyzetben: Vagy leutánzod az édesapádat, és ugyanúgy éled meg a haragodat, vagy a töves ellentétét kezded el üzemeltetni és mindent elnyomsz magadban. Az érzés ugyanaz… Nem oldottál meg semmit…

És amikor egyszer kiborul…mindenki meglepődik. A sok elnyomott harag és düh, mint egy vulkán tör ki a felszínre!

Ott ültem, és néztem ezeket a férfiakat. Magamba fordultam és rájöttem, hogy ugyanezeket futtatom magamban… Képtelen voltam megélni a haragomat és a dühömet, amit folyamatosan elfojtottam magamban… 

Miért?

Hát persze, hogy azért, mert nem akartam olyan lenni, mint az apám. Amikor gyerek voltam, sokszor láttam őt agresszívnak, dühösnek és haragosnak. Kiabált velem, anyával és a húgommal is. Nem tudta kezelni, nem értette, hogyan élheti meg ezt úgy, hogy ne bántson vele másokat. Nem akart rosszat nekünk, csak nem volt eszköze!

Ezek a férfiak nem agresszív emberek. Nem „problémás” és gonosz emberek. Felelősségteljes apák. Férjek és vállalkozók.

Csak egy dolgot soha nem tanultak meg: Mit kezdjenek a dühükkel.

A legtöbbünk gyerekként azt tanulta, hogy a harag veszélyes. Aki dühös, az rossz. Így inkább csendben maradtunk. Alkalmazkodtunk és jófiúk lettünk.

Csakhogy a test nem felejt…

A lenyelt haragból:

– gyomorfájás 

– magas vérnyomás 

– cinizmus, poénkodás 

– szexuális távolság 

– érzelmi elérhetetlenség lesz

Mostanra megértettem, hogy a düh és a harag nem más, mint energia. Ha nem kap helyet, utat keres magának…

A férfikör végére a történetekből gyorsan összeállt a lényeg:

Nem az a cél, hogy ne legyek soha dühös. Hanem hogy megtanuljam kezelni és megélni időben! A harag nem azért jelenik meg bennem, hogy romboljak… Iránytűként működik és jelezni próbálja, hogy, itt az idő valahol határt húznom!

Valahol túlmentem… lehet, hogy valahol nemet kellett volna mondanom… Valahol lehet, hogy elárultam saját magamat….

A felismerésem előtt, amikor nem hallgattam erre a jelzésre, a dühöm és a haragom elkezdett más formában beszélni… 

Néha ordibáltam. Néha bezárkóztam. Büntettem magamat és kitéptem a saját szemöldökömet. Így vezettem le a feszültségemet. Volt, hogy eltűntem egy időre. Volt, hogy lebetegedtem…

A konklúzióm az, hogy a harag és a düh akkor alakul ki, amikor elfelejtem tisztelni a határaimat.  Amikor ezt nem ismerem fel, a harag irányít engem. Ha felismerem és időben kezelem, akkor viszont erővé válik!

A különbség nem abban van, hogy csendben maradok vagy ordibálok… A különbség a tudatosságban van. Abban, hogy figyelem magamat!

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Azt, hogy amikor érzem a feszültséget, már nem legyintek rá. Azt, hogy kimondom: „Ez nekem nem fér bele…” Azt, hogy vállalom a konfliktust, mielőtt felrobban bennem.

A düh nem gyengeség. A düh egy iránytű, ami próbál jelezni.

Úgy gondolom, hogy az a férfi, aki képes ránézni a saját haragjára, az stabilabb lesz. Nem hangosabb és legfőképp nem agresszívabb. Hanem stabilabb!

A férfikör végén Geri csak ennyit mondott:

„A harag nem az ellenséged. Érted van.”

Azóta igyekszek máshogy tekinteni erre az érzésre… Nem mondom, hogy könnyű és mindig sikerül. De amikor már elcsípem magam és nem megyek bele azokba a spirálokba, amikbe egy éve ilyenkor még simán beleszaladtam… Megállok egy pillanatra. Elteszem jó mélyre az élményt, hogy egyre többször tudjam megtörni azt a mintát, ami már nem szolgál tovább!

Most szeretnék kérdezni tőled valamit:

Amikor legközelebb dühös leszel, mit fogsz tenni?

Elnyomod magadban? Másra vetíted ki? Vagy megállsz egy pillanatra, és megkérdezed magadtól: Hol sérült most a határom? Mit próbál jelezni ez az érzés nekem?

Hogyan élhetném meg jól, hogy ne bántsak vele senkit?

Ez az a pont, ahol el tudsz indulni magad felé.

Engi Ádám 

Warrior