A harag és a düh olyan érzések, amelyeket ahogyan én is, a legtöbben már fiatal korunkban megtanultunk elutasítani. Gyermekként sokszor hallottam, hogy ne legyél dühös, mert az rossz. Hogy a harag veszélyes. Aki dühös, az agresszív, kezelhetetlen, mindig csak a baj van vele…. Ezek az üzenetek csendben beépültek, és mire felnőttem, már nem is kérdőjeleztem meg őket!

Férfikörön ülünk. Tízen vagyunk. Csend van. Felteszem a kérdést: „Mi az, amitől igazán félsz?” Először mindenki elmosolyodik. Aztán valaki mondja: „Hát… semmi különös.”

Férfikörön ülünk. Tízen vagyunk. Csend van… Felteszem a kérdést: „Apád melyik mondata égett beléd?” Először senki nem szól. Aztán valaki elkezdi: „Hogy egy férfi nem sír.” Másik bólint: „Hogy ne panaszkodj.” Harmadik: „Hogy belőlem úgysem lesz semmi.” És abban a pillanatban mindannyian ráismerünk: nem vagyunk egyedül.

Párkapcsolati táboron ülünk. Tíz pár. Felteszem a kérdést a férfiaknak: „Ki néz pornót?” Csend. Senki nem mozdul. Aztán valaki felnevet: „Hát… ki nem?” És máris mindenki lazul: „Ja, hát persze.” „Mindenki nézi.” „Ez tök normális.”

Múlt héten lebetegedtem. Lázam volt. Nem bírtam felkelni. Alig ettem. Alig aludtam. És tudod, mi történt? Nem tudtam dolgozni. Nem tudtam a családommal lenni. Nem tudtam senkinek segíteni, másokért tenni. Csak feküdtem. És azon voltam, hogy túléljek.

Egy férfi, aki vezetni akarja a családját, a cégét, az életét, sokszor tanácstalanul áll. Nem tudja, hogyan kell jól csinálni. Nem azért, mert gyenge, hanem mert nincs előtte minta.

Voltál már valaha egy stadionban, amikor sok ezer ember együtt szurkol egy sporteseményen? Amikor a csapat gólt rúg, és körülötted mindenki feláll, ordít, ölelkezik? Nem számít, hogy ki milyen vallású. Nem számít, milyen színű a bőre. Nem számít, mennyit keres. Abban a pillanatban egy vagy velük. Egy célért. Egy közös örömért.

Élsportoló voltam. Annyira túltoltam az edzéseket, hogy a mai napig viselem a sérüléseim következményeit. Akkor azt hittem, hogy a csúcsteljesítmény a cél, hogy a siker mindent megér. De ma már tudom: a “siker”-nek ára van. És gyakran túl nagy.

Sokan azt hiszik, hogy a testük határai fixek. Én ezt nem bírnám ki… Én tuti belehalnék… Én biztosan nem lennék erre képes…

Hiába mondod, hogy „az enyém”: nőm, a pénzem, az autóm, a testem. Ezek csupán vendégek az életedben. Nem birtokolhatod őket örökre. Az élet áramlik, ahogy a levegő is. Belélegzel, kapsz valamit. Kilélegzel, elengeded. Ez a természet rendje.